Arra gondoltam megosztom legújabb felismerésem veletek. Azzal a reménnyel, hátha ti is fülön csípitek egyik-másik hiedelmeteket. Miért? Mert azon is túl… sokkal jobb!
Történt minap, hogy egy jó barátommal találkoztam volna. Előtte 2 nappal beszéltük meg a helyet és időt. Szerettem volna biztosra menni, délelőtt többször kerestem, nem tudtam utolérni. Végül úgy döntöttem, biztos otthon hagyta a telefonját, elmegyek. Úgy lett. A megbeszélt helyre, időre nem jött el. 20 perc után hazajöttem. Többszöri hívásra, üzenetre, sem válaszolt. Semmi jelzést nem adott.
Előzőleg megtörtént, hogy egyszer vártam rá 2 órát. Akkor megbeszéltük, elfelejtve a dolog.
Most, olyan harag kerített hatalmába, hogy sírva fakadtam. Miért is? Hiszen józan eszem mondta, hogy az egésznek nincs akkora jelentősége, hogy ilyen intenzitású energiát vigyek bele. Akkor mégis miért???
– rá haragszom? Nem, nem igazán. Talán egy kicsit. Nem azért mert otthon hagyta a telefonját, mert az mindannyiunkkal előfordul. Azért, mert tudhatná, hogy nekem fontos, hogy tudjam, számíthatok rá. Lett volna módja, üzenetet küldeni nem a saját telefonjáról, nem tette. Igen hibázott, de ezért bocsánatot kér és kap.
– magamra haragszom? IGEN. Mert ha jobban belegondolok, magamat siratom.
„Már megint, hülyének néztek”
Pedig valószínű nem is igaz. A múlt beidegződése (tapasztalatok), a lekicsinyítő önértékelés, nem vagyok elég jó, nem vagyok elég okos, nem vagyok méltó valamire, stb….
Vagy egy egyszerű szülői parancs: Hülye vagy kislányom. Ismerős?
Hálás vagyok, és szerencsésnek érzem magam, mert ma már tudom, hogy nem kell senkihez hasonlítani magam. Ahogy neked sem. Úgy vagyunk tökéletesen jók, ahogy vagyunk. Mindegyikünk egy megismételhetetlen csoda az Univerzumban, külön – külön.
Nem létezik ilyen, hogy hülye, nem lehet olyan, hogy nem vagyok elég jó!
Nem haragudhatok senkire, nem hibáztathatok senkit, hiszen a saját felelősségem minden szavam és cselekedetem.
Mindig, minden magunkból indul ki.
Barátságok nem múlhatnak egy elveszejtett randevún, vagy félreértésen. Mint annyi minden más sem múlhatna egy-egy nem sikerült történeten.
Mert minden történet magában hordozza a saját tanulságát.
Az enyém is. Most már hálás vagyok a történtekért. Köszönöm 🙂
u.i. éveken keresztül nem tudtam mi a harag. Azt tanultam a harag nem jó dolog, nem szabad haragudni. Sem felismerni, sem megélni nem tudtam. Személyiségem is hozta, a „nem tudom mi a harag” történetet – már vállalom megélni, kimondani, és kezelni
3 pont, hogy sokkal jobb legyen:
– ismerd fel az érzéseid, vállald és adj is időt magadnak a megélésére
– nézzél mögé, mi az a hiedelem, ami az érzést okozta benned? Lehet, hogy köze sincs a történtekhez? Lehet hogy már nincs is aktualitása az életedben? Lehet, hogy csupán ez által, minden más lehetőséget elzársz a megoldásra?
– ha megvan, a hiedelem fújd el, keretezd át
A te életed, csak te élheted!
Mrs. SJAM